Egészség

A méregtelenítő program segít, ha a mérgek mennyisége miatt az immunrendszer már képtelen megfelelően reagálni.

Méregtelenítő program
Méregtelenítő program
Méregtelenítő program

A helytelen, egészségtelen étkezéssel azt kockáztatjuk, hogy felhalmozódnak bennünk azok a méreganyagok, melyek a különféle, káros kemikáliákkal jutnak be a szervezetünkbe. Sajnos a legtöbb magyar ember a lehető legolcsóbb ételek közül válogat, melyek azonban nagy mennyiségben tartalmaznak olyan toxinokat, melyek miatt aztán idővel méregtelenítő program alkalmazására is feltétlenül sor kerül majd. Ha ugyanis ilyen ételekből sok kerül elfogyasztásra, akkor egy idő után már az immunrendszer sem fog tudni mit kezdeni azzal a hatalmas mértékű méreganyaggal, mely folyamatosan éri a testet. (Ekkor egyedül a méregtelenítő program lesz az, mellyel élhetünk, s mellyel élnünk is kell!) Az elégtelen méregtelenítés ugyanis magával vonja a mérgek vastagbélben történő felhalmozódását. Ekkor a megrekedő salakanyag képes lesz blokkolni a tápanyagok felszívódását, s egyben növelni is tudja a vastagbéldaganat esélyét. Sőt, mivel ekkor a belső szervek könnyedén megközelíthetővé válnak a véráramnak köszönhetően, akár még komoly betegségek is kialakulhatnak a szervekben! Amennyiben mindezt meg szeretnénk előzni, ahhoz a méregtelenítő program fogja jelenteni a kulcsot.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás