Szolgáltatás

A részecskeszűrő bizony drága játékszer, így nem árt vigyázni rá!

Részecskeszűrő
Részecskeszűrő
Részecskeszűrő

Aki ismer dízel autó tulajdonost, az pontosan tudja, hogy a dízel autónak nem csak az az egyik előnye, hogy a kúton olcsóbban lehet megtankolni (s nem is csak az, hogy könnyebb vele elindulni), hanem alternatív forrásból is könnyebb lesz hozzá üzemanyagot szerezni. Ugyanakkor van egy olyan alkatrésze a dízel járműnek, amit úgy hívnak, hogy részecskeszűrő, s melyre nem árt úgy vigyázni, mint a hímestojásra. Itt informálódhat: http://www.reszecske-szuro.hu/ Ennek az az oka, hogy egy új részecskeszűrő (autófajtától függően) akár a félmillió forintot is meghaladhatja, ami már elég szép összeg ahhoz, hogy ne hagyjuk, hogy a részecskeszűrővel valami gond történjen. A részecskeszűrő (Diesel Partikulate Filter, azaz DPF) arra való, hogy a dízel motor működése közben keletkező korom ne tudjon a légkörbe jutni. Mivel a korom erősen egészségkárosító, így érhető, ha ennek nem szívesen adnának esélyt a szakhatóságok. A DPF tehát csapdába ejti a kormot, hogy az ne juthasson az ember tüdejébe, vérkeringésébe. Az eszköz maga öntisztuló, azaz úgy ég ki a korom a szűrőből, ha a motor legalább fél óráig 2000-es fordulatszám felett működik. Mivel erre a magyar viszonyok között városban nem sok esély van, így másképp kell megoldani a szűrő tisztán tartását – hacsak nem akarunk újat venni a tönkrement DPF helyett.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás