Webáruház

Memóriajáték és egyéb fejlesztő elfoglaltságok

A memóriajáték szerepe
A memóriajáték szerepe
A memóriajáték szerepe

A kisgyerekek még nagyon szívesen játszanak olyan dolgokkal, amelyek során tanulhatnak. A nagyobbaknál már nehezebb ezt elérni, ezért érdemes kihasználni azt az időszakot, amikor még fogékonyak a csöppségek a folyamatos tanulásra. A memóriajáték kiváló lehetőség arra, hogy egy kis agytornát végezzenek a gyerekek napi szinten. Mindenki ismeri a szabályokat, hiszen egyáltalán nem nehéz elsajátítani a dolog menetét: fordítsunk fel egy kártyát, jegyezzük meg, hogy mi látható rajta, majd igyekezzünk megtalálni a párját minél kevesebb mozdulatból.

Ez a memóriajáték minden felnőtt emlékében is eleven, hiszen biztosan sokszor vették le a polcról gyerekkorukban. A mai napig elterjedt maradt ez a módszer a folyamatos fejlődésre, így hát a webáruházunkból is jó áron meg lehet vásárolni. Ha még nem vásárolt a csöppségeknek memóriajátékot, akkor kiváló ajándék lehet ez egy születésnapra is. Szívesen játszanak vele egyedül, szülőkkel vagy akár más gyermekekkel is. Ez az elfoglaltság nemcsak otthon jelent remek kikapcsolódást, hanem például az óvodában is. Ráadásul azt is megtanulhatják közben, hogyan kell társaságban viselkedni és játszani.

Mindenkinek ki kell várnia a sorát, addig pedig egy csendes megfigyelő szerepébe bújni. A memóriajáték számos változata megvásárolható, különböző korosztályok számára. Nézzen szét az oldalunkon, és válassza ki azt, amelyik megfelel a gyermekének. Sokkal jobb kedvvel kezdenek el ilyen fejlesztő játékokkal foglalkozni, ha a szülők is leülnek melléjük, ugyanis a csöppségek folyamatosan szeretnék lenyűgözni a nagyobbakat. Ezért a memóriajáték végén elért eredményeiket mindenképp dicsérjük meg, hiszen szükségük van a sikerélményre az egészséges fejlődéshez és a folyamatos tudásszomjhoz. A kisgyerekeknél még az a legjobb módszer, ha olyan elfoglaltságokat adunk a kezükbe, amelyek által egyszerre játszhatnak és tanulhatnak is.

Ugyanakkor vigyázni kell arra, hogy megtartsuk a kettő közti egyensúlyt, különben hamar elvesztik az érdeklődést. Amennyiben nem járt még nálunk, de szeretne szétnézni a memóriajáték választékunk között, annyi a dolga, hogy rákattint az oldalunkra, és átvizsgálja a különböző kategóriáinkat. Kisebb és nagyobb korosztály számára egyaránt megtalálhatja a megfelelő játékokat. Ha közeledik egy születésnap, akkor itt biztosan hasznos ajándékötleteket fog találni. A memóriajáték mellett számos egyéb fejlesztő és szórakoztató termék van a készletünkön. Rendelje meg még ma, hogy minél hamarabb kiszállíthassuk Önnek és elkezdődhessen a móka és a kacagás!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás