Egy bölcs megállapítás szerint: ne annak higgy, amit látsz, hanem azt lásd meg, amiben hiszel. Ha a saját világunkat képesek vagyunk felemelni, akkor a mindenség varázslatosan megváltozik körülöttünk, és ilyenkor kérdőjeleződik meg az egy fecske nem csinál tavaszt mondásunk helytállósága.
A karácsonyi versek titokzatos erejével átröppenhetünk egy csodás birodalomba, ahol az emberek elfeledvén bánatot, békétlenséget, haragot és kegyetlenséget, patyolatra mosott szívvel mernek szeretni. A szeretetlenség félelemből fakad. Igen, ma félünk szeretni.
Tartózkodunk attól, hogy kimutassuk benső érzéseinket, hiszen úgy véljük, hogy mindezek nyilvánossá tételével, sebezhetőekké, gyengékké válhatunk. Merjünk hinni a csodákban, és merjük megnyitni azt a láthatatlanul és csendesen várakozó ajtót, mely lelkünk felé vezet.
Az élet nem csupán rohanás, munka, erőfeszítés és pénzvadászat, hanem szeretet, teremtés, béke, jóság és tudás is. A karácsonyi versek megtanítanak arra, hogy a fény ereje megszünteti a sötétséget és a mesék világa valósággá válik, mert a gonosz fölött valóban győzedelmeskedik a jó.