Egy kedves ismerősömtől halottam egy alkalomkor, hogy teljesen felújította az otthonát, úgy kívül, mint belől. Mivel ez nem kis összegbe került, elmondta, hogy a lakástakarékpénztár kölcsönt adott, mert elég rég fizeti a lakástakarék szerződésben előírt összeget. Halottam róla, de nagyon nem érdekelt, hogy elmenjek és én is kössek szerződést. Megmutatta, milyen szép lett, kicserélték az ajtókat, ablakokat, meszeltettek és a tetőszerkezetet is sikerült felújítani. A mi otthonunkra is ráférne egy kis modernizálás, megbeszéltük a családban, hogy kötünk lakástakarékot, és havonta fizetünk be valamennyi pénzösszeget. Másnap elmentem és megkötöttem a szerződést. Mivel jó munkahelyem van, jól keresek, nem éreztük hiányát annak az összegnek, amit oda fizettünk. Úgy két év elteltével eldöntöttük, hogy az otthonunkat felújítjuk, mert sajnos nem tart semmi örökké. Elmentem és kölcsönt igényeltem, aminek a segítségével beszereztem a szükséges építőanyagokat, majd utána nekifogtunk a munkának. A lakástakarékpénztár minden esetben ad kölcsönt az ügyfeleinek, csak igényelni kell, térjenek be maguk is.
Tags:lakástakarékpénztár