Ha egy gumikkal foglalkozó szerviz úgy gondolja, hogy nekiáll motorgumikkal is foglalkozni, akkor ez a munka egyben azzal is együtt fog járni, hogy bizony egy adott szinten mindenképpen ismerni kell a motorok felépítését, szerelését is. Hiszen a javításhoz, a motorgumi cseréjéhez hozzá kell nyúlni magához a motorhoz is! A motorgumi szerelés éppen ezért nem árt, ha olyan szervizben valósul meg, ahol az adott szakemberek pontosan tudják, hogyan kell az adott motorhoz hozzányúlni. A nagyharsányi Kovács Gumiház szerelői közül többen is aktívan motoroznak, így a kellő felkészültség biztosan nem fog hiányozni! Hozza hát hozzánk motorját, ha javítani kell a gumin, vagy éppen köpenyt kell rajta cserélni! Sőt, ha olyan kiegészítő szolgáltatást végeztetne el a motorján, mint a motorgumi centírozás, akkor is forduljon hozzánk bizalommal! Gumiházunk már 10 éve fogadja folyamatosan a gumik szervizelésére szoruló motorokat. Kiterjedt szolgáltatásainkkal így képesek vagyunk nem csak az autósok, a tehersofőrök, a kamionosok, de akár a motorosok (sőt, a kerékpárosok) igényeinek is megfelelni, ha gumiról van szó. Látogasson el honlapunkra, hol minden lényeges információt megtalálhat a Kovács Gumiház szolgáltatásaival kapcsolatban!