Az ember valamiért mindig úgy gondolja, hogy bizonyos szörnyűségek csak másokkal történhetnek meg, és soha nem vele. Baleset, tragédia, haláleset? Nem, velünk ilyen nem. Holott elméletileg ugyanannyi esélyünk lehet minderre, mint a szomszédnak. A tűzvész különösen elképzelhetetlen lehet mindaddig, amíg ki nem tör egy. Mi ekkor tűzgátló ajtók meglétével tudunk érdemben védekezni a lángok ellen – különösen ha azok éjjel érkeznek meg az ajtóink elé. Ha mi és gyermekeink is az igazat álmát aludjuk, akkor a tűznek olyan fórja lesz a bent alvókkal szemben, ami könnyen tragédiába torkollhat! Éppen ezért nem árt, ha erre a forgatókönyvre (hogy az éjszaka közepén egy kipattanó szikra lángra lobbantja a lakásunkat) tűzgátló ajtók beszerelésével már jó előre felkészülünk. Még akkor is, ha ilyen katasztrófa nem esik meg mindennap. Ám sajnos a valószínűség ebben az esetben egyáltalán nem fogja meghatni a véletlent, hogy szépen a földdel tegye egyenlővé otthonunkat – velünk együtt. Számunkra a tűzgátló ajtók fogják jelenteni az egyetlen hatásos védekezési módot, amivel muszáj élnünk, hacsak nem akarjuk idő előtt bevégezni. A tűzhalál azonban olyan mód, melyet a legtöbb ember inkább kihagyna.
HomeSzolgáltatásA tűzgátló ajtók felszerelése remek megoldás lesz utólag akkor, ha valóban tűzvész tör ki nálunk.