Szolgáltatás

Egyedi vs. általános ERP rendszerek

ERP rendszer

 

ERP rendszer
ERP rendszer

ERP rendszert választani egyáltalán nem egyszerű feladat, főleg az egyediséget, illetve az általános felépítést illetően. Aki ugyanis manapság ilyen szoftvert kíván vásárolni, ez a két lehetőség áll előtte. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy mely lehetőség mellett tesszük le a voksunkat, ugyanis ez a cég hatékonyságát is csökkentheti, vagy épp növelheti. Az általános felépítésű ERP rendszerek sok funkcióval és meglehetősen jó felépítéssel rendelkeznek. Alapvetően elmondhatjuk róluk, hogy szinte minden cég számára hasznosak lehetnek, de az is biztos, hogy egyetlen cég sem tudja őket kihasználni száz százalékosan.

További előnyük, hogy olcsók. Ezzel ellentétben a speciális ERP rendszerek általában jóval többe kerülnek, viszont teljesen személyre szabhatóak, így csak azokat a szolgáltatásokat tartalmazzák majd, amelyekre az adott cégnek valóban szüksége lehet. Ezek a rendszerek minden tekintetben egyedi megoldást kínálnak, így megfelelő előkészületek, s a kiépítésük után, a hatékonyságuk garantált lesz. A választás tehát leginkább azon múlik, hogy milyen igényeket kell kielégíteni, s erre mekkora összeg áll rendelkezésre.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás