Skip to content

Scriptcenter

Nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Szolgáltatás
  • Webáruház
  • Vásárlás
  • Egészség
  • Internet
  • Állás munka
  • Étterem
  • Biztosítás
  • Kapcsolat
Menu

LED lámpa, amely fényesebb.

Posted on 2012. december 9. vasárnap
LED lámpa

Azt mondom, hogy nagyon sokan nem szeretik a téli időszakot, mert hideg van, ezáltal több a fűtés számla, több a kiadás, illetve azzal, hogy előbb sötétedik, a gázszámla mellett még a villanyszámla is megemelkedik. Ilyenkor próbáljuk meg lecserélni régi sokat fogyasztó izzóinkat egy sokkal takarékosabb izzó fajtára. A LED lámpa nagyon takarékos. A LED lámpa izzói addig fogyasztják csak az áramot, ameddig be nem melegednek és utána pedig nem fogyasztanak semmi sem, mivel ha már bemelegedtek, akkor tartják azt a szintet és így stagnálnak. A LED lámpa izzó még fényesebbek is, mint a régi hagyományos sokat fogyasztó égőké. Ebben az időszakban ne felejtsünk el erről gondoskodni, hiszen ezekkel a LED lámpa izzókkal a fogyasztásunkat éves szinten 53 %-kal visszafoghatjuk, így ennyit meg is takaríthatunk, több mint a felét. Véleményem szerint ez azért nem egy olyan rossz arány. LED lámpa nagyon megéri, mivel nem mondhatnánk, hogy annyira olcsó, hiszen egy egészen hosszú lámpa sor, akár a 216 ezer forintos is meghaladhatja, viszont gondoljunk arra, hogy ez egy egyszeri kiadás és kész, utána pedig évekig élvezhetjük a LED lámpa adta jótékony világítást.

Keresés

Kategória

  • Állás munka
  • Baba
  • Béltisztító kúra program
  • Biztosítás
  • Egészség
  • Ékszer
  • Elektromos kisautó quad
  • Esküvő
  • Étterem
  • Fogászat fogorvos
  • Fotózás
  • Gomba
  • Hitel
  • Informatika
  • Internet
  • Keresőoptimalizálás
  • Kertépítés Kerti tó
  • Költöztetés
  • Lakberendezés
  • Life coach coaching
  • Linképítés
  • Magazin
  • Marketing
  • Méregtelenítő kúra program
  • Napelem
  • Nincs kategorizálva
  • Online pénztárgép
  • Öntözőrendszer
  • Óvoda
  • Pizza hamburger házhozszállítás
  • Programozás
  • Ruha cipő
  • Szállás
  • Szállás Pécs
  • Szállás-Pihenés
  • Szépség
  • Szépségápolás
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táncanfolyam oktatás
  • Tehertaxi
  • Utazás
  • Vásárlás
  • Vastagbél
  • Víztisztítás vízkezelés
  • Webáruház
  • Weblap készítése
  • Zárszerelés zárcsere
©2025 Scriptcenter | Design: Newspaperly WordPress Theme