
Minden lencsetípusnak megvan a maga egyedisége. Így van ez az Aqua Comfort lencsék esetében is, ahol a kimagaslóan magas légáteresztő képességet tűzték ki célul. Az emberi szem sokféle. Vannak olyanok, akiknek a szeme nagyon érzékeny, de mégis előnyben részesítik a lencsét a szemüveggel szemben. Ezekben az esetekben nagyon hasznosnak bizonyul az ilyen magas légáteresztő képességgel bíró lencse, hiszen olyan embereknek is lehetővé teszi a viseletet, akik különben nem tudnák használni. A magas légáteresztő képesség mellett ezek a lencsék magas víztartalommal is rendelkeznek, ami a kényelmes viselet másik fontos eleme. Ennek a kontaktlencsének csak napi hordású változata van, ebből is harminc illetve kilencven darabos. Az interneten keresztül való rendelésekkor jóval kedvezőbb árakat tudunk biztosítani, ami ezekre a lencsékre is érvényes. A rendeléskor ki kell tölteni a kép melletti mezőket, amelyek a jobb és bal szem dioptriájára valamint a lencse görbületére és a rendelni kívánt mennyiségre vonatkoznak.