Ha megkérdeznénk az embereket, akik korábban nem voltak megelégedve az alakjukkal, s ezért sportolni kezdtek, hogy mi is indította el őket ebben az irányban, akkor nagy valószínűséggel a legtöbben azt válaszolnák, hogy a kialakult súlyfeleslegük. Ezen belül is az, ami hastájékon rakódott le. Mindez nem véletlen, hiszen ha valakinek nem lapos has köszön vissza a tükörből, a képekről, az azt jeleni, hogy az illető hasának a tájékán bizony nem kevés felesleges zsír található. Ez a zsír csak akkor nem lenne értelmetlenül ott, ha az emberiség hirtelen valami olyan helyzetben találná magát, amiben nem elegendő élelmiszer, és jól jönne az a plusz energia, amit az ember magán hordoz. A lapos has azonban akkor, amikor az ennivaló könnyebben elérhető, mint bármikor korábban a történelem folyamán, jóval nagyobb érték lett, mint a zsírpárnákkal bélelt has. Ahhoz azonban, hogy kellően egészségesek legyünk, nem elegendő pusztán arra odafigyelni, hogy kevesebb szénhidrátot (s így cukrot) együnk, mert a lapos has önmagában még nem garancia arra, hogy a szervezet nem halmozott fel magában egy sereg méreganyagot. Az egészséges élethez tehát a valóban egészséges táplálkozás is szorosan hozzátartozik!
Tags:lapos has